szoftverfelhasználóinak
hivatalos oldala

A generatív tervezés felhasználása a városi lakásépítésben

BIM

Japán a világ egyik legnagyobb mértékben urbanizált országa, ahol a a lakosság több, mint 91%-a sűrűn lakott városokban él. A városi területeken nagy a kereslet a hosszútávú lakhatásra, amely az elérhető terület hiányából adódóan egyedi kihívások elé állítja a japán építőipart. Olyan kihívások elé, amelyeket nehéz leküzdeni hagyományos tervezési módszerekkel.

A generatív tervezés felhasználása a városi lakásépítésben

Emiatt a Daiwa House Industry, Japán egyik legnagyobb építőipari cége és lakásipari specialistája, olyan egyedi rendszereket fejleszt, amelyek generatív tervezést használva optimalizálják a kis területeken való építkezést, összhangban az ország urbanizációs mintájával.

 

 

A japán lakásipar szakemberei manuális terveket készítenek, amellyel bemutatják, hogy az adott épület hogyan tudja a lehető legjobban kihasználni a földtulajdonos birtokát. A szigetország korlátozott méretű területén a hatékonyság maximalizálása kulcsfontosságú.

„A lakáskomplexumokat, azon belül is például a lakótömböket tekintve nagyon fontos, hogy az elérhető terület egészére kiterjesszük az épületet”, mondja Takashi Yamasaki, a Daiwa információs rendszerének osztályvezetője. Az ajánlatnak meg kell felelnie a földtulajdonos kötelezettségvállalásának is, amellyel hozzájárul a közösséghez; azaz nem a profiton van az egyedüli hangsúly.

 

Masaya Harita projektigazgató először szkeptikus volt az automatizált tervezőeszközökkel kapcsolatban. „A vállalat más dolgozói már próbálkoztak automata tervezési megoldásokkal, de éreztem, hogy a kivitelezés nehézsége frusztrációt kelt bennük”, mondta. De Harita véleménye megváltozott miután látta más vállalatok munkáit, amelyekhez generatív tervezést használtak. „Láttam példákat az Autodesk generatív tervezési technológiával készült irodáira, valamint a holland Van Wijnen cég munkáit is, és rájöttem, ez nekünk is beválhat”, mondta. „Megleptek az újszerű megközelítetéseik”.

Az Autodesk generatív tervezési munkafolyamatok segítségével alkotta meg és értékelte ki a torontói MaRS Innovation District átalakításának terveit, ahol 2015-ben irodákat és kutatólaborokat épített. Az alkalmazottak információkat közöltek munkavégzési szokásaikról és az általuk előnyben részesített tervezetekről. A kitűzött célok között szerepelt a megfelelő munkamód biztosítása, és az együttműködés megkönnyítése. Ezenkívül törekedtek a zavaró munkahelyi tényezők kiküszöbölésére, valamint a természetes fény és a szép kilátás is fontos szerepet játszottak. Többezer ötletből táplálkozva az Autodesk olyan innovatív munkahelyet teremtett, ahol a dolgozók a lehető legjobban tudnak teljesíteni. A fentiek arra ösztönözték a Daiwa House vezetését, hogy az Autodeskkel együtt nekivágjanak egy egyedi generatív tervezési megoldás fejlesztésének.

A generatív tervezés a természetes világhoz igazodik és a különféle igényeknek eleget téve fejleszti tovább a terveket. A tervezők és mérnökök betáplálják a paramétereket – a tervezés célkitűzését, anyagokat, gyártási módszereket és költségkorlátozásokat – amelyek segítségével gyorsan és nagy mennyiségben generálódnak a lehetséges tervezési megoldások. A Daiwa generatív tervezési munkafolyamatai képesek az idejétmúlt módszerek helyét átvenni és nagyobb hozzáértéssel foglalkozni a bonyolult lakásépítés eljárássokkal.  Fontos, hogy a vevők minél gyorsabban megkapják az ajánlatokat, amelyeknek közel kell állniuk a végső tervezési fázishoz. Ha az ajánlatot elfogadják és az értékesítési csoport továbbadja azt a tervezőcsoportnak, már csak minimális változtatásokra van lehetőség. A Daiwa jelenlegi munkamenete szerint akár öt napot is igénybe vehet, hogy egy elfogadott ajánlatból terv készüljön. A új rendszer korszerűsithetné ezt a folyamatot. „Ha az értékesítési csapatunk ezt a technikát használná, ők maguk is könnyedén bemutathatnák a tervezés eredményeit az ügyfeleknek”, mondja Yamasaki.

 

A jelenleg fejlesztés alatt álló rendszer mind az értékesítési, mind a tervezőcsoportotnak segítséget nyújthat. „Elsőszámú célunk az volt, hogy a funkcionalitást egy olyan rendszerbe építsük be, amely az értékesítési csapat számára is könnyen hozzáférhető”, mondja Harita. „Képesek lennénk az egykor elképzelhetetlen, innovatív, generatív tervezéssel készült terveket bemutatni az ügyfeleinknek. Ideális esetben számos tervezési mintával szolgálunk, melyek közül sok egészen váratlan.”

„Hagyományos módszerekkel hagyományos tervek születnek”, teszi hozzá Harita. „Az így készült épületekben nincs semmi figyelemre méltó. A generatív tervezés megtöri ezt a mintát, mivel a rendszer nyújtotta lehetőségek eltérnek a hagyományostól. Szerintem ebben rejlik a technológia legnagyobb vonzereje.” A tervek gyors és könnyed megalkotása abban is segíti az ügyfeleket, hogy megértsék, mi az, amit nem lehet megvalósítani. „Eddig csak szóban próbáltuk elmagyarázni, hogy egy adott terv miért nem működne, de most már vizuálisan is tudjuk szemléltetni a problémát,” mondja Harita. „Az új módszer lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megértessük álláspontunkat, valamint az ügyfél kíváncsiságát is kielégíti. A jelenlegi munkafolyamatainkban túl körülményes dolog megvalósíthatatlan terveket készíteni, csak azért, hogy utána megmutathassuk az ügyfélnek, mi az, ami nem működne.”

A Daiwa munkavállalói képzései során hatékonyan alkalmazhatná a rendszert. „Az új alkalmazottaknak szóló cégen belüli képzéseink költségesek, munka- és időigényesek”, mondja Harita. „Úgy gondolom arra használhatnánk az új, fejlesztés alatt álló eszközöket, hogy nagy mértékben csökkentsük a képzéssel kapcsolatos terheket. Ez azt jelenti, hogy a projekt különösen a fiatalabb dolgozóinknak segítene sokat. Az eszközök használatával azok az alkalmazottak, akik eddig akadályokba ütköztek a további készségek és mélyebb tudás elsajátításában, magasabb szintű információkhoz juthatnának és törekedhetnének azok magas szintű bemutatására és felhasználására.”

 

Esettanulmányok

Több